A TBS csapata tulajdonképpen a kezdetektől a bajnokság résztvevője volt. Az első szezononokban még BBC2 néven indult, majd 2023-tól csapatnevet és logót is változtattak a megújulás nevében. A TBS az eddigi legsikeresebb csapat, 3 csapatbajnoki címmel, valamint 7 egyéni első (6 férfi és 1 női), valamint 1 második és 1 harmadik hellyel büszkélkedhetnek. Az alábbiakban bemutatjuk a csapat játékosait.
Attila a városi bajnokság eddigi legeredményesebb játékosa, aki eddig 3x-os csapatbajnok, valamint a hét eddigi egyéni bajnokságból 6 alkalommal végzett az első helyen. Teljesítménye az elmúlt szezonban némileg visszaesett, de ezzel együtt is Ő vezeti az örökranglistát, egyedüliként 180-as átlag feletti teljesítménnyel. A KBE elnökségében alelnöki pozíciót tölt be, valamint az online jelenlétben is közreműködik.
A hat egyéni bajnoki, valamint 3 csapatbajnoki cím mellett jelenleg Ő tarja az egy mérkőzésen elért legtöbb fát (857 fa, 214,25-ös átlaggal), valamint az egy körben elért legjobb teljesítményt is (278 fa).
Máté a kezdetek óta a bajnokság állandó résztvevője, valamint a TBS csapatának eredeti tagja. Így 3x-os csapatbajnoknak mondhatja magát. Az elmúlt években stabil, kiszámítható teljesítményt hoz, ami a 150-es tartomány közepét, vagy felső részét jelenti. Ezzel a teljesítményével a TOP 10 játékos között végzett az elmúlt években.
Karrierje legjobb teljesítményét az előző szezonban érte el, ahol nem csak a szezon legjobb körét érte el (232 fával), hanem az egyéni rekordját is megjavította az 1 meccsen elért 793 fával, ami 198,25-ös átlagot jelent. Emellett az egyéni rangsor 8. helyén végzett, ami szintén az eddigi legjobbja.
Feri a 2022-es bajnokságban csatlakozott az akkor még BBC2 néven szereplő csapathoz. Abban az évben rögtön az egyéni táblázat 7. helyén végzett, de emellett csapatbajnoki címet is szerzett az abban évben 3. alkalommal győztes BBC2-ben. Ezt követő évben érte el eddigi legjobb eredményét, ugyanis a 2023-as szezont az egyéni verseny 3. helyén zárta 175,71-es átlaggal.
Eddigi legjobb mérkőzésén 784 fát ért el, ami 196,00-os átlag. Legjobb körével ő a legjobb olyan játékos, aki a Club200+ tagja, ami 246 fa.
András a 2022-es szezon óta tagja a bajnokságnak és 1x-es csapatbajnoknak mondhatja magát. Az első szezonokban mutatott egyenletes teljesítménye egy sérülés következtében némileg visszaesett, de a következő szezontól biztosan legalább olyan jó szintre tér vissza.
Korábbi bowlingos eredményeit a bajnokságban még nem tudta megismételni, hiszen több alkalommal dobott 200 felett is, egyéni csúcsa 235 fa. Legjobb köre 677 fa, ami 169,25-ös átlag.
Kázé 2023-ban csatlakozott a bajnoksághoz. Az első szezonjához képest teljesítménye ugraásszerűen nőtt, ami az átlagát tekintve több, mint 30 fát jelent, ezzel a legtöbbett fejlődő játékos volt az előző szezonban.
Legjobb teljesítményével már a Club200+ tagjává vált a második szezonjában a 225-ös eredménnyel. Legjobb mérkőzésén eddig 666 fát ért el, ami 166,50-es átlagot.